A legfontosabb lépés mindig a beismerés. Rengeteg elhízott emberrel beszélgettem már, akik magukat kerekdednek, husinak, mackósnak írják le, nem merészkedve még csak közel sem a gondolathoz, hogy ők bizony súlyosan elhízottak. Márpedig ha nem szólal meg a vészcsengő, akkor a változás sem indul el, legfeljebb látszat lépések formájában, de mindig engedményeket adva saját magadnak (pl. sétáltam, megérdemlek egy sütit, vagy, fárasztó napom volt, egy vacsora nem árthat meg, stb). De minden kis engedmény az életedbe kerülhet. Túlzás? Nem hinném. Gondold át, hogy a környezetedben hányan élnek helytelen életmódjuk miatt emberhez egyáltalán nem méltó életet (cukorbetegség, üszkösödő végtagok, bepállott bőr, rossz emésztésből fakadó kellemetlenségek stb), vagy hányan lehetnének még az élők sorában, ha jobban odafigyelnek magukra. Az esztétikai szempontokat nem említem, mert az egy bizonyos fokú elhízás után már rég nem téma. A túlélés a tét.
Ki számít elhízottnak, illetve túlsúlyosnak?
Mindkét fogalom azt takarja, hogy valakinek a testsúlya sokkal magasabb az elvártnál. Bár a BMI értéket kicsit róka fogta csuka index számnak tekintem, de a két fogalom közötti különbség meghatározására most mégis jó segítség (a Body Mass Index a kilogrammban mért testsúly osztva a magasság méterben mért négyzetével, viszont nem veszi figyelembe a testösszetételt, tehát egy alacsony testzsírszázalékú testépítőt is kihozhat túlsúlyosnak).
- Túlsúlyosnak tekintjük, akinek a BMI értéke 25 és 29.9 között van.
- Elhízottnak tekintjük, akinek BMI értéke 30 és 34.9 között van
- Súlyosan elhízott 35 felett
Tehát ahogy említettem, az elhízás az nem esztétikai probléma. A középkorban a jólét, és férfiasság fokmérője volt a testsúly, de előbb elvitte őket a kolera, mint hogy a túlsúly okozta betegségek megjelenhettek volna, illetve csak a nemességet érintette, elhízott parasztot nem igen lehetett látni. Manapság viszont társadalmi rétegtől függetlenül bárki lehet elhízott, köszönhetően a könnyen hozzáférhető, olcsó élelmiszernek. Ezt szoktam példaként is felhozni azoknak, akik arra panaszkodnak, hogy azért elhízottak, mert egészségesen enni drága. Ez egyfelől igaz, de valamit nem megenni, nem megvenni a sok szemetet, nem enni minden sarkon egy péksütit kifejezetten olcsó. Az elhízás a jóléti társadalom jellemzője, így az elhízás okaként a rossza anyagi körülményeket megjelölni több, mint ellentmondásos. A magyarok 60 %-a (!!!!!) túlsúlyos. Ennyien esznek sokkal többet, mint amennyire a szervezetüknek szüksége volna. Egyébként a fejlett orvostudománynak "köszönhetően" az elhízással kapcsolatban megjelenő betegségeket csak tünetileg kezelik, így a szenvedést lényegében hosszú évekre meghosszabbítják. Itt van mindjárt a vérnyomás csökkentő gyógyszer esete. Ha valakinek a túlsúlya miatt magas a vérnyomása, akkor az orvos nagy valószínűséggel felír neki vérnyomás csökkentőt. Mi történik? A test jelez, hogy a beteg érhálózat miatt a szív kínlódik, miközben vért pumpálna. Erre szépen elhallgattatják a vészcsengőt...a ház pedig tovább ég...Pedig néhány kg leadása, rendszeres testmozgás egy idő után szükségtelenné teszi a vérnyomás csökkentő szedését. Elég olcsó, és kézenfekvő megoldás (lenne). De ez csak egy példa, rengeteget tudnék mondani. Az elhízás halálos betegség! Mégsem veszi senki eléggé komolyan. Persze a legfontosabb a megelőzés lenne...nagyon könnyen hozzá lehet szokni 1-2 kg pluszhoz évente, de egy-két kg pluszból hamar lesz 10-15-20 kg plusz, attól pedig már macerásabb megszabadulni.
Mit kell tenned, ha életmódot váltanál?
1. Kivizsgálás
Bár annak az esélye, hogy az elhízásod mögött valamilyen betegség áll, erősen konvergál a nullához (ne is álltasd magad ezzel), az első lépés akkor is egy alapos kivizsgálás, lehetőleg egy nem elhízott, de haladó szemléletű orvos által.
2. Pszichés tényezők
A komoly elhízás mögött legtöbbször pszichés okok vannak, ezeket is illene helyretenni. Bár sokszor maga az elhízás okozza depressziót, rossz kedvet, így ez egy ördögi kör. Szomorú vagy, zabálsz, ettől eddig még szomorúbb leszel...és még kövér is. Egyébként a rendszeres testmozgás igen jó pszichoterápia...inkább ezzel jutalmazd/vigasztald magad, mint egy újabb sütivel. Az eredmény pedig doppingolni fog.
3. Életmódváltás
Ha életmódot szeretnél váltani, nincs más választásod mint életmódot váltani (nahát). Ne fogyitabit, rezegtetős gépet, zsírégető gélt vegyél, hanem egy nagy levegőt...és kezdj hozzá a rossz hozzáállásod átformálásához. Jelentős túlsúly esetében az intenzív sporttevékenység nem feltétlenül ajánlott, mert elég nagy terhet ró az ízületekre. Tehát első körben az étkezést kell megreformálni. SZIGORÚAN. Nem grapefruit diéta, nem gyümölcs nap, nem egyéb kamuflázs lesz a segítségedre, hanem egy dietetikus (vagy személyi edző), és egy étkezési napló. A kalóriaszámolgatást normális esetben nem ajánlom a kliensemnek, de mivel az elhízás nem normális eset, igenis tessék számolgatni! Az étkezési napló tükörként fog szolgálni, akkor, amikor meggyőzöd magad a nap végén, hogy nem is ettél sokat. Nagyon fontos, hogy alaposan utána nézz, hogy mi az az élelmiszer amit nyugodt szívvel ehetsz, és mi az, amit kerülj. Nem az a cél, hogy éheztesd magad, mert azzal tovább lassítod az amúgy is csigatempójú emésztésed, és a tápanyaghiánytól enervált, ráncos, beteg leszel. Számold ki mennyi kalóriát ehetsz egy nap (az interneten találsz kalkulátorokat), majd azt kb. 600 kalóriával csökkentsd le, az ideális mértékű fogyást fog eredményezni. Fogyassz minőségi élelmiszereket. Nem igaz, hogy bármit ehetsz, csak a mennyiségekre kell vigyázni. Az is fontos, hogy amit megeszel, az táplálja a tested, és hasznos építőköve legyen.
4. Mozgás!
Bár az előző pontban azt mondtam, hogy nagy túlsúlynál az intenzív testedzés veszélyekkel járhat, ez nem azt jelenti, hogy a biztonság kedvéért maradj egész nap ülve. Éppen ellenkezőleg! Napközben sok-sok apró, extra aktivitással tudod elérni azt, hogy elérd a napvégén a szükséges kalóriadeficitet. Egy séta a boltba (na nem csokiért), majd munkába. Vacsora után még egy kis séta. Ahogy csökken a súlyod, és kicsit nő az állóképességed, úgy leszel majd egyre többre és többre képes. Érdemes egy személyi edzővel edzéstervet készíttetned, mert sok felesleges kört megspórolsz magadnak, mire kitalálod, és a sok információ rengetegből kihámozod, hogy neked mi lesz a jó, és leghatékonyabb. Ha szégyellsz edzőterembe menni rengeteg egyéb lehetőség áll a rendelkezésedre, ezek közül a legkézenfekvőbb, ha otthon edzel (de mindenképp konzultálj edzővel).
5. Hosszú távra tervezz!
A fogyókúra, az csak egy kúra. Ami utána van, az a lényeges. Nem hetekre kell tervezz, hanem hátra lévő életedre. Ezért fontos, hogy megértsd tested működését, hogy mi miért jó, vagy nem jó neki. Ha egészséges szeretnél lenni, és nem egy élő roncs, akkor muszáj a berögzült szokásokon változtatni, különben nem lesz eredmény.
6. Vond be a családodat is
Ritka az, hogy egy elhízott ember egyedi jelenség a családban. Gyakori jelenség viszont, hogy pohos anyunak pohos férje, és pohos gyerekei vannak. Ezért a genetikára fogják, hogy miért kövérek, hiszen mindenki az. Pedig pusztán azért kövérek, mert ugyanazokat a hülyeségeket eszik meg nap mint nap, és nagyon erős az étel jutalmazó jellege, akkor vagy jó családtag (jó gyerek), ha sokat eszel. Pedig szerintem akkor vagy "jó", ha egészséges vagy. Nekik sem fog megártani a változás, apu is meg kell értse, hogy a pocak nem szexi, és nem tekintélyt parancsoló. Viszont veszélyes.
Változtass. Az életed a tét.