Itt van május vége, gondolom mindenki gyönyörű, és csúcsformában van. Alig várjátok, hogy a Balcsi parton mutassátok meg tökéletes testetek, és végre nem kell magatokat 200x200-as strandtörölköző alá rejtsétek. Muhahahahaha. 

Én kicsit / nagyon ismét eltűntem. Nagy volt a fennforgás a Squat háza táján, kipofoztam a stúdiót, vettem új eszközöket, a tetőtérből leköltöztem az alsó szintre (bye bye csúcsszuper kilátás), elkészült az új fotósorozatom, csatolok is néhányat rögvest.

Ennek a blogbejegyzésben igazából csak néhány gondolatfoszlányt szeretnék veletek megosztani, amik az elmúlt negyedévben fogalmazódtak meg bennem, és hatalmas kérdőjelekké formálódtak a fejem felett. Igyekeztem kimaradni a női magazinos mainstream-ből, a menetrendszerinti, májusi, hogyan legyünk írtó jó nők két hét alatt, hogyan legyen bikninitested, és sírjon fel a Dzsizel Büntyen ha meglát téged napozni típusú cikkektől. Először is azért, mert már január óta próbálok mindenkit a jó útra téríteni (kevés sikerrel... ;) ), másrészt pedig meggyőződésem, hogy a testmozgás, normális táplálkozás legutolsó motivációs rugója a bikinis test kéne legyen. Persze szeretne az ember jól kinézni (én is), és jó érzés beleférni a lánykori nadrágunkba, de mégis, ha valakit nem motivál a változtatásra az, hogy nagyobb eséllyel látja felnőni a gyerekeit, vagy hogy nem lesz mozgásképtelen ötven éves korára, akkor nem tudom mi hathatna még motiválóan. Több százan megfordultak már a kezeim között (magas lasztit nem ér lecsapni), így elég reprezentatív a "minta" ami alapján ezeket írom. Jön kövér anyu / apu, húha le kéne fogyni. Beállítom a megfelelő edzésmennyiséget, adok egy étrendi iránymutatást. Majd néhány edzés után eltűnnek (igen, ilyenkor magamba is nézek természetesen, hogy mit lehetett volna másképp). Nekem ars poeticám, hogy az életet, az edzéseket, az ételeket élvezni kell, sosem láttam értelmét annak, hogy valamiféle edzői kivagyiságból széthajtsak valakit, majd egy (fitnesz)versenyzői diétára kárhoztassam. Tehát megpróbálom a saját életvitelükhöz igazítani ezt az egész életmódváltás mizériát. Nem a Marsról jövök, pontosan tudom azt is, hogy a testmozgás sokaknak kínszenvedés, így nem jövök a szakszöveggel, hogy milyen jó edzeni, meg milyen jó utána (még ha én így is érzem). Valaki rühelli, nincs ezzel semmi gond. Én takarítani gyűlölök, de mégis megcsinálom minden nap, mert nem akarom, hogy elborítson a kosz. Annak aki nem szereti/nem igényli a rendszeres testmozgást, annak is valahogy így kéne felfognia: a testemre, és egészségemre sokáig szükségem lesz, a gyerekeimnek / unokáimnak meg rám, így igenis elvonszolom a valagamat edzeni. Nem azért mert élvezem, hanem azért mert KELL! Nem a bikiniszezon miatt. Az csak egy szükséges plusz, hogy közben a tested is formálódik, és azáltal nem hányod le a saját tükörképed (ez egy vendégem szavajárása saját magára, mielőtt még azzal vádolnátok, hogy nem vagyok elég szofisztikált tiszta lelketeknek) A mindennapjaid édesednek meg egy egészséges, rugalmas testben, és ez kihat az egész életedre. Az az egy tábla csoki naponta baromira nem ad annyit hozzá a jókedvedhez, mint amit a testmozgásból profitálsz. Ezt főleg azoknak a klienseimnek (meg más edzők klienseinek) üzenem, akik néhány edzés után felszívódtak, és mondvacsinált okokkal lemondták az edzéseket.

Másik gondolat.

A fotózásra készülvén, amikor ötleteket gyűjtöttem a fotósorozathoz, megdöbbenve láttam, hogy a legtöbb személyi edző képeiről elég nehezen megállapítható, hogy pontosan milyen szakterületen is dolgoznak. Ennyi fehérneműt, bőrtangát, pucsítást, bolti cickót szerintem még Kovi sem látott. Na mindegy, az ő dolguk, meg egyébként tényleg gyönyörű nők,tökéletes testtel, csak nem értem miért kell ilyen olcsón adni magukat az internet népének. A fotósorozatommal én azt szerettem volna üzenni, hogy itt egy edző, élete a Squat körül forog, de imád enni, imád főzni, a barátaival iszogatni, eszegetni. Emiatt pedig sohasem fogok úgy kinézni mint egy fitneszversenyző. Vastag a lábam, nagy a fenekem, de edzek minden nap, ésszel (és élvezettel) eszem, eközben pedig igyekszem jól érezni magam a világban, felesleges önsanyargatás nélkül. De mielőtt elborítana a nyáltenger így a blogbejegyzés végén, jöjjenek a képek (lesz még, majd facebook-ra fetöltöm őket).

Kezdjetek el élni (és edzeni)!!!