Egy nagyon érdekes cikkbe botlottam ma bele, és el kell mondjam, szíven ütött. De jöjjön egy kis előzmény, egy őszinte vallomás tőlem...

Van egy Neghar Fononi nevű amerikai edzőlány, akinek örömmel követem a szakmai ténykedését az interneten, mert nagyon "életszagú". Pár héttel ezelőtt megosztott egy előtte / utána képet magáról, de nem a hagyományos felállásban, hogy húú milyen husi voltam, és kitartó diétával lám milyen szálkás és izmos lettem, hanem pont fordítva. Megosztotta az olvasóival, hogy pár éve milyen embertelen munka árán tartotta fönt az akkori szálkás, kisportolt alakját (ez volt az "előtte" kép), szinte megerőszakolva saját anyagcseréjét, és alkati adottságait, de aztán rájött, hogy az élet (és étel) szeretete mennyivel fontosabb, hogy mennyire szeret a férjével este borozgatni egyet, és hogy milyen jó a barátaival elmenni vacsorázni, és élvezni az ízeket. Sokáig nem merte ezt megtenni, hiszen félt attól, hogy eltűnik a kockás hasa, vagy vastagabb lesz a combja. Ebből lett az utána kép, pár kilóval, pár százalék zsírral nehezebben. Az edzés, mozgás ugyanúgy az élete része, de levetkőzte a görcseit, és gátlásait, elfogadta a testét olyannak amilyen. Ez elgondolkodtatott. 7 éves korom óta a sportban / sportnak élek, folyamatosan stresszelve magam, hogy nem vagyok elég vékony, elég izmos, elég sportos. Aki ebben az életstílusban él, tudja miről beszélek. Ráadásul ami a kilencvenes-kétezres években a csontsovány fotómodell volt, mostanra ez lett a fitneszmodell. Az elképzelt, ideálisnak vélt test belénk sulykolt végletei. A fitneszmodell test képe pedig talán még károsabb is, hiszen mindezt az egészséges életmód zászlaja alatt reklámozzák, pedig -elárulok nektek egy titkot- a fitneszmodellek étrendje és életmódja sokszor kifejezetten romboló és egészségtelen, ebből a szempontból semmiben nem különbözik egy anorexiás modelltől aki, meg éhezteti magát. Szóval kiskoromtól kezdve ebben élek, és az amúgy is torz énképemet, és komoly önértékelési problémáimat ez tovább mélyítette. Nem vagyok fitneszmodell alkat. Hiába a sok év szertorna, a verseny aerobic, majd a fitnesz, az alkati sajátosságaimat nem tudtam megváltoztatni, pedig szerettem volna. Szomorúan lapozgattam a fitnesz magazinokat, hogy lám, edző létemre én sosem leszek olyan tökéletes. Széles a csípőm, vastag a lában, és hízékony vagyok. Ehhez társul még egy feneketlen gyomor és étvágy, és egy szélsőséges rajongás a gasztronómia és a főzés iránt. A húszas éveim úgy teltek el, hogy folyamatos harcot vívtam magammal. Próbáltam betartani a diétám, szétsportoltam magam, és inkább nem mentem el társaságba, csak nehogy ennem kelljen valami olyat, amit nem szabad, vagy nehogy kísértésbe essek. Ehhez persze jött az önmarcangolás, hogy a harminchoz közeledve bizony kezd hepehupás lenni a bőröm, a súlyingadozások miatt lett jó pár striám, a lábam sem lett vékonyabb, cserébe a csípőm is szélesedett kicsit, biztosítva azt, hogy akár hármas ikreket is világra tudjak hozni. Egyszerre.

Őszintén megmondom, hogy az önértékelési problémáim, csak az utóbbi 1-2 évben kezdtek csökkenni. Ehhez kellettek a barátaim, akik nem csak az edzőt látták bennem, hanem a barátot, akivel el lehet menni iszogatni, vagy akihez bármikor fel lehet ugrani egy finom vacsorára. Kellett egy partner, aki úgy szeret ahogy vagyok (és imádja a főztöm), de sokszor együtt edzünk. És kellettek azok a frissítően ható hangok is a fitnesz szakmában, akik fellázadtak a tökéletes test mítosza ellen, akiknek elege lett a nőket és férfiakat egyaránt érintő, énkép romboló six pack-hajszából, akik pontosan tudják, hogy egy fotósorozat elkészítéséhez a világítástól kezdve, a barnító krémeken át, a napokig tartó vízhajtózásig mik kellenek, hogy az a test valóban tökéletesnek tűnjön.

Szóval ma futottam bele ebbe a cikkbe, amit nagyon ajánlok elolvasásra (angolul van). Néhány edző vall arról, hogy a teste nem tökéletes, hogy hiába edz, és él egészségesen, mindig lesz némi úszógumija, vagy nagy marad a feneke. De ettől lesznek egyediek.

Megvilágosodtam. Rengeteget mozgok, egészségesen élek. De nem akarom többé ostorozni magam a narancsbőröm miatt, vagy néhány kis hurkától a hasamon,  vagy a beépített "lovaglónadrág" miatt.  Megpróbálom szeretni a testem, mindent megtenni érte, de nem ellene. Íme egy bikinis kép nyárról, retus, vagy különleges fények nélkül, egy hét masszív borozgatás, és spagettizés után. Ilyen egy elhivatott, lelkes, de nem tökéletes testű személyi edző bikiniben:

Hajrá lányok, ne a divat mondja meg, hogy milyennek kellene lennünk!!!